online
rádióhallgatás
Regionális adások: élő adás hallgatása
BELÉPÉS
Felhasználónév:
Jelszó:   [REGISZTRÁCIÓ]
HÍRLEVÉL
Név:*


E-mail:*


E-mail mégegyszer:*


Döbbenetes!

 

 

 

 

      Az elmúlt vasárnapokon a kapott parancsok és tanácsok végrehajtásához segítséget biztosított Jézus. Miután a tanítást életünkről, jövőnkről befejezte, világos célt és irányt mutatott nekünk a boldog jövőbe, valamint segítségéről biztosított minket. Életünk kézzel fogható legnagyobb segítsége az Oltáriszentség. Először megígérte, majd halála előtt az utolsó vacsorán végrendeletben meghagyta e szentség létrejöttét és formáját.

       Az évszázadokra visszamenő megváltónak a megígérése nem úgy következett be, mint a zsidó hagyományban kialakult. A próféták jövendölései ugyan már előre jelezték a szerény karácsonyi megjelenést. A zsidók nem gyermeket, hanem győzedelmes, erős hadvezért vártak. Arról is több próféta beszélt, hogy sokat fog szenvedni a Megváltó. Például Izaiás: Gonoszok közt adtak neki sírt, és gazdag mellé jutott halálában: mert nem cselekedett gonoszságot. Sem álnokság nem volt szájában, és az Úr akarta őt összetörni a betegséggel. Ha életét bűnért való áldozatul adta, hosszú életű ivadékot lát majd, s az Úr akarata az ő keze által teljesül. (Iz 53, 9-10.) A zsidóság figyelmét ez teljesen elkerülte. Mindez a korabeli ember szerint összeegyezhetetlen volt a Megváltó személyével! Ezt a szenvedést Jézus a vasárnapi evangélium szerint is előre közli tanítványaival, sőt feltámadásáról is beszél nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután hogy megölik, harmadnapra feltámad!”

       Ki várta a Megváltótól, hogy értünk számos szenvedésen át, végül a kereszten életét áldozza és utána feltámadjon? Ki gondolt arra, hogy saját testét adja táplálékul és ily módon bennünk lakozzon? Ha pedig bűneinkkel kiüldözzük őt, még orvosunk is legyen és a bűnbánat szentségével teljes mértékű gyógyulásról biztosítson. Sokkal többet tett, mint amit vártak tőle az ószövetség hívői.

       Aquinói Szent Tamás erre figyelmeztet: {Az örök élethez két dolog szükséges: Isten kegyelme és az ember akarata. És jóllehet Isten az embert ember nélkül hozta létre, mégsem üdvözíti őt nélküle. Szent Ágoston mondja a János evangélium alapján: „Aki téged nélküled teremtett, nem üdvözít téged nélküled”, mivel az ember közreműködését akarja. Egy ószövetségi prófétánál is ezt olvassuk: „Térjetek vissza hozzám, és én visszatérek hozzátok” (Zak 1, 3). Szent Pál szerint: „Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok és az ő kegyelme nem volt bennem reménytelen” (1Kor 15, 10). Ne magadat helyezd előtérbe, hanem bízzál Isten kegyelmében, de ne hanyagold el, hanem támaszkodj a törekvésedre.} (AT 150.)

       Isten így tervezte a bűnbeesett ember további életét. De sajnos az evangélium szerint: Nemigen értették ugyan a szavait, de nem merték kérdezgetni. Bár kérdezték volna, magyarázatot kaptak volna. Inkább egymás közt vitatkoztak, de miről? A kérdést Jézus tette fel. „Miről beszélgettetek az úton?” Hallgattak, mert egymás közt arról tanakodtak az úton, hogy ki nagyobb közülük.

       Ez a megdöbbentő! Az Isten szeret, Isten végtelenül irgalmas, azaz mindent megbocsát, mindig és mindenben segítőkész! Ezzel szemben, ezzel egy időben mi egyéni törekvéseinkkel, földi céljainkkal vagyunk elfoglalva. Nem is akár hogyan, hanem versenyszerűen, mindent beleadva a földi törtetésbe!

       Ezzel szemben Jézus tanítása ez:„Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” Önmagát állította közéjük, aki nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és ez által nyújtson példát az alázatosságra. (Jeromos; CA 518.).

       Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok, és aki első akar lenni, legyen mindenkinek a cselédje. Az emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon, és váltságul adja oda életét sokakért. (Mk 10, 43-45).

            Jézus szeretetből áldozta fel értünk életét. Hálából mi is legyünk érte készek minden áldozatra. Nagyon gyengék vagyunk! Uram, segíts!

Mária Rádió • 1133, Budapest, Gogol utca 28. • Telefon: 06 1 373 07 01 • E-mail: info@mariaradio.hu