online
rádióhallgatás
Regionális adások: élő adás hallgatása
BELÉPÉS
Felhasználónév:
Jelszó:   [REGISZTRÁCIÓ]
HÍRLEVÉL
Név:*


E-mail:*


E-mail mégegyszer:*


Ki a Szentlélek?

       Inkább így kéne elgondolkoznunk: Ki nekünk a Szentlélek? Milyen a kapcsolatunk a Szentlélekkel? Valamikor talán megbérmálkoztunk? Mi emlékünk erről a szent napról?

       Van egy kapám a raktár hátsó sarkában. Nem tudom, mit csináljak vele. Most is csak úgy eszembe jutott. Ki nekem a Szentlélek? Mi a kapcsolatom vele?

       Mit olvashatunk a katekizmus első kérdéseként: 1. Mi Isten terve az emberrel? – Az önmagában végtelen tökéletes és boldog Isten tisztán jóságából elhatározott terve szerint, szabad akaratból megteremtette az embert, hogy boldog életének részesévé tegye. Amikor eljött az idők teljessége, az Atyaisten elküldte Fiát, mint a bűnbeesett emberek Megváltóját és Üdvözítőjét, hogy Egyházába összehívja az embereket, s a Szentlélek tevékenysége által fogadott fiává és a maga örök boldogságának örököseivé tegye őket.

       Itt már, az első kérdésnél megtaláljuk, hogy a Szentlélek és köztünk milyen kapcsolatnak kéne lenni. Azonnal fel kellene tűnnie annak, hogy a raktárban felejtett kapa és a Szentlélek velünk összefüggő kapcsolatában azért valami különbségnek kellene lennie!

       A raktári kapától állítólag semmi féle ajándékokat soha senki sem kapott. Ezzel szemben a Szentléleknek vannak ajándékai. Hallottunk már valamit róla? Kértünk már valamikor is ilyet a Szentlélek Úristentől? A katekizmus szerint: A Szentlélek ajándékai maradandó készségek, melyek az embert tanulékonnyá teszik az isteni sugallatok követésére. A Szentléleknek nem is egy, hanem 7 ajándéka van: bölcsesség, az értelem, a jó tanács, a lelki erősség, a tudomány, a jámborság és az Istenfélelem!

       Ezek tehát maradandó készségek. Ennek alapjait, mint a magvető a magot, a Szentlélek Úristen lelkünkben elültette a bérmálás szentségével. Ezeknek növekedniük kellene, mint a magnak a földben. A növekedést szóval az imádsággal és a tettekkel pedig az adott nehéz helyzetek elviselésével lehet növelni!

       A sok kérésnek lesz eredménye. Miként a mag is növekszik, úgy a Szentlélek ajándékai is terméssé nőhetnének! Ez a növekedés főleg tőlünk függ. Mik a Szentlélek érett gyümölcsei, melyek már sok gyakorlás lévén szépen kialakulhatnának bennünk? A Szentlélek gyümölcsei tökéletességek, melyek az örök dicsőség zsengéjeként alakulnak ki bennünk. Az Egyház hagyománya 12 gyümölcsöt ismer: szeretet, öröm, béke, türelem, hosszan tűrés, jóság, jóakarat, szelídség, hűség, szerénység, önmegtartóztatás, tisztaság (Gal 5, 22-23).

       Milyen szép is lenne a Szentlélek adta jócselekedetek gyakorlásában élni és már ilyen szép gyümölcsök birtokában lévő emberekkel barátkozni. Baj az, hogy aki nem él ezekkel, az azonnal az ellentétével él. Kettő határán borotva él van. Valamelyik oldalon kell lennünk, középút nincs!

       Szent Atanáz szerint: A lélek, miután elfordult a szellemi világ szemlélésétől és visszaélt az egyes testi képességekkel, a test szemlélésében lelte örömét, s az élvezetekben látta javát, tévedésében visszaélt a jó fogalmával, s úgy vélte, hogy az élvezet maga a tulajdonképpeni jó. Mivel a lélek egyszer megszerette a gyönyört, kezdte vágyait különféle módon kielégíteni. A lélek ugyanis természeténél fogva igen mozgékony, még akkor sem veszti el fürgeségét, ha a jótól elfordult. Csak már nem az erény és nem Isten látása felé halad. Ahogyan dönthet a jó mellett, ugyanúgy el is vetheti. Ha azonban elveti a jót, akkor mindenképpen az ellenkezőjét választja. Noha a testnek szeme van a teremtés látására, és ennek harmonikus rendjéből felismerhetné a Teremtőt: ezenkívül van füle az isteni igéknek és Isten törvényének meghallására; sőt keze is van, hogy elvégezze azt, ami szükséges, és hogy Istenhez imára tárja. A lélek azonban mégis elfordult a jó szemlélésétől, nem erre irányult, hanem ezentúl ellenkező irányba tévelyeg. Arról azonban megfeledkezett, hogy nem akármilyen mozgásra teremtetett, hanem arra, amely célszerű, s ezért int bennünket az apostoli szó: Minden szabad nekem, de ne minden használ (1Kor 6, 12). (Serm. cont. Gre. 4; AT 39.)

 

Mária Rádió • 1133, Budapest, Gogol utca 28. • Telefon: 06 1 373 07 01 • E-mail: info@mariaradio.hu