Jakab és János apostoloknak csak egy kérése van Jézushoz: „Add meg nekünk, hogy egyikünk jobb oldaladon, másikunk bal oldaladon üljön dicsőségedben.”

       Látták ugyanis, hogy ők a többinél nagyobb tiszteletben részesülnek, s arról is halottak, hogy tizenkét trónon fognak ülni, ezért a fő széket szerették volna megkapni. Tudták, hogy Krisztus nagyobbra becsüli őket, viszont féltek, hogy Pétert még náluk is többre tartja, ezért mondja a másik evangélista: mivel közeledtek Jeruzsálemhez, azt gondolták, hogy Isten országa már küszöbön van, és érzékelhetően be fog következni. Ebből nyilvánvaló, hogy nem lelki dolgot kértek, és képtelenek voltak felfogni a mennyek országát. (Sz. Krizosztom: In Matth. hom. 66; CA 574.).

       Jézus válasza legyen elmélkedésünk tárgya: „Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy, hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” Azért sem tudták, mit kérnek, mivel a dicsőség székét kérték az Úrtól, amit még nem érdemeltek ki. A megtiszteltetés csúcsában gyönyörködtek, azonban ehhez fáradságos út vezet. (Rab. CA 576)

       Mi erről a fáradságos útról sokszor elfeledkezünk. Sőt, ha fáradozni kell valami miatt, akkor azonnal panaszkodunk a jó Istennél. Pedig Ő soha nem mondta, hogy életünk folyamán könnyű út vezet az égbe. Az örök boldogságot ki kell érdemelni, érte sokat kell küzdeni és szenvedni. Ha sikeres az utunk, akkor sok irigyünk is lesz, akik miatt szenvedünk!

       Milyen bölcsen írja Szent Atanáz: {Az üldözők azért keresték a szenteket, hogy ne legyenek azok, akik tanítanak, amint a zsidók is a tanítást tiltották meg az apostoloknak (ApCsel 5, 28). Ők azonban mindent elviseltek azért, hogy az evangéliumot hirdessék. Íme így is küzdöttek, nem töltötték hasztalanul a menekülés idejét, és üldöztetésük alatt sem feledkeztek meg mások javáról, mivel a jó tanítás szolgái lettek, nem sajnálták azt átadni mindenkinek. Még menekülve is az evangéliumot hirdették, előre megmondták a cselszövők ravaszkodásait, és intelmeikkel megerősítették a hívőket. A boldog Pál is megtudván, hogy szenvedni fog, előre megmondta: akik a vallásosságnak megfelelően akarnak élni Krisztusban, azokat üldözni fogják (2Tim 3, 12). Ha szüntelenül szorongatnak is, a szorongatás kitartást eredményez, a kitartás kipróbáltságot, a kipróbáltság reményt, a remény pedig nem szégyenül meg (Róm 5, 4). A Prédikátor pedig tudva az istenfélők ellen szőtt cselvetésről, ezt mondja: Ha azt látod, hogy megvádolják a szegényt, ha látod, ne lepődj meg rajta, mert a fenséges felett egy fenségesebb őrködik, ő fenséges és hatalmasabb a földnél (Préd 5, 7). És minthogy az ő atyja Dávid tudja, hogy ő is megtapasztalta az üldözéseket, erősítette a szenvedőket, amikor így szólt: Legyetek bátrak, szívetek legyen erős, mindannyian, akik reméltek az Úrban (Zsolt 30, 25). Az ily módon kitartóknak nem ember, hanem maga az Úr mondja: megsegíti és megszabadítja őket, mert benne reméltek (Zsolt 36, 40).}(Apológia 21)

       Jézus mondja: Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.

       Jócselekedetre vágyni jó dolog, mivel ez az akaratunkból fakad, és a jutalom is a mienk. Viszont hiúság vágyni az első rangra, mert ennek elnyerése Isten ítéletétől függ. Tehát a jobb életvitelre kell vágynunk, nem pedig nagyobb méltóságra. Hiszen a világ fejedelmei azért vannak, hogy a kisebbek felett hatalmaskodjanak. Az egyház fejedelmei azonban azért vannak, hogy a kisebbeknek szolgáljanak, s mindazt tovább adják nekik, amit Krisztustól kaptak. (Sz. Krizosztom: In Matth. hom. 66; CA 579.).

       Jézus küldetése is így szól: Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.

Isten az embert megajándékozza azzal és szabadságát tiszteletben tartva meghívja arra, hogy cselekedeteivel, imádságaival, sőt szenvedéseivel is működjön együtt Ővele. (KEKK 56.)

nyomtatási nézet