online
rádióhallgatás
Regionális adások: élő adás hallgatása
BELÉPÉS
Felhasználónév:
Jelszó:   [REGISZTRÁCIÓ]
HÍRLEVÉL
Név:*


E-mail:*


E-mail mégegyszer:*


A keresztség szentsége!

       A vasárnapi evangélium kezdő szavai: Jézus elment Galileából a Jordán folyó mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála. (Mt 3, 13.) Sz. Ágoston szerint: {Azért akart megkeresztelkedni Jézus, mert maga is meg akarta tenni azt, aminek megtételét mindenkinek megparancsolta. Azért tette ezt, hogy jó mesterként a tanítását inkább tetteivel, mint szóval gyakorolja.} (Serm. De oct. Epipf. CA 98.)

       János nagyon elcsodálkozik Jézus kérésén. {Azért mondja ezt Jézus, hogy a gőgösök megtanulják az alázatosság példáját, hogy amikor látják, hogy te a szolga, János keresztelsz meg, akkor ne tartsák méltatlannak azt, hogy az én alacsony rangú követőimtől keresztelkedjenek meg. Az igazi alázatosság az, amely az engedelmességgel jár karöltve, ezért teszi hozzá: „Akkor engedelmeskedett neki”.} (Szent Remig; CA 100)

       Jézus megkeresztelését két fontos esemény kíséri! Az egyik, a mennyei Atya szavai: Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Nem előképek vagy jelek által tanított az Atya, mint Mózes és a próféták idejében, hogy testben jönni fog a Fia, hanem nyíltan megmutatta, hogy a Fia eljött; mondván: Ez az én szeretett Fiam. (Szent Ágoston; CA 103.) Ez hitünknek hatalmas erőt ad!

       A másik esemény: Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke, mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Régi történetre emlékeztet a galamb: ugyanis a vízözön idején tűnt fel a galamb, olajágat tartva a csőrében, és hirdette a földkerekség megnyugvását. Mindez a későbbi események előképe volt, hiszen most is egy galamb tűnt fel, jelezve a mi szabadítónkat, olajág helyett pedig a gyermekké fogadást hozta az emberi nemnek. (Szent Krizosztom hom. 4; CA 102.)

       Krisztus miután megszületett az emberek számára, újra születik a szentségek számára. Ahogyan akkor megcsodáltuk azt, hogy őt egy szeplőtelen anya szülte, úgy most csodálattal fogadjuk őt, aki a tiszta vízben elmerült. A Fiút ugyanis anya szülte, és szűz, Krisztust pedig a víz mosta, és az szent. És végre, a Szentlélek, aki akkor Krisztussal volt az anyaméhben, most a vízben ragyogta körül őt, és aki egykor Máriát tisztította meg, az most a vizeket szenteli meg. (Szent Ágoston Serm. Dom. Epiph.; CA 101.) Ezért is fontos Jézus megkeresztelésének a példája!

       Szent Anzelm, a híres bec-i apátság apátja, majd Canterbury érsek, bölcseleti munkái miatt kapta a „skolasztikus filozófia atyja” címet és az egyházdoktori rangot. Fontos jó tanácsa a mi rohanó világunkban, hogy időnként álljunk meg egy kicsit: Pihenjünk Jézussal! Szívből kérjük meg, hogy segítsen!

       {Nos, embertársam, hagyd abba egy kissé az elfoglaltságodat. Egy kicsit zárd ki magadból zsibongó gondolataidat. Tedd most félre nehéz gondjaidat, és hagyd későbbre súlyos kétségeidet. Szentelj egy kis időt Istennek, és pihend ki magad nála kis időre. Térj be lelked hajlékába, zárj ki onnan mindent, kivéve Istent, és ami segít téged az ő keresésében, és ajtódat bezárva szólítsd őt: Urunk, tekints reánk, hallgass meg, és világosíts meg minket. Mutasd meg magadat. Magadat add nekünk, hogy boldogok legyünk; hisz nélküled olyan rossz nekünk. Szánj meg minket, amikor téged keresve fáradozunk és küszködünk, mert nélküled semmire sem megyünk. Taníts meg engem, hogyan keresselek, és mutasd meg magadat, amikor téged kereslek. Hiszen keresni se tudlak, ha erre is meg nem tanítasz, és megtalálni sem bírlak, ha te meg nem mutatod magad. Kereslek vágyammal, és óhajtlak keresésemmel; találjalak hát meg szeretetemmel, és szeresselek, ha megtaláltalak.} (Proslogion Cap. 1)

       Urunk, nem hagyunk el többé, éltess még bennünket, és mi segítségül hívjuk nevedet: Ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk! (Zsolt 79, 19-20)

 

Mária Rádió • 1133, Budapest, Gogol utca 28. • Telefon: 06 1 373 07 01 • E-mail: info@mariaradio.hu