online
rádióhallgatás
Regionális adások: élő adás hallgatása
BELÉPÉS
Felhasználónév:
Jelszó:   [REGISZTRÁCIÓ]
HÍRLEVÉL
Név:*


E-mail:*


E-mail mégegyszer:*


Kiáltás
Ima a nemzetért kegyhelyekről

Ima a kegyhelyekről a nemzetért

A Szentírás beszámol arról, hogy ha egy ember, vagy egy közösség nagy bajban van, akkor teljes erejéből az Úrhoz kell kiáltania. Így kiáltott Istenhez az ellenségtől szorongatott nép, a babiloni fogságban sínylődő közösség, és így kiáltott Krisztushoz a vak Bartimeus is (vö. Bír 3,9; 1Kir 8,48-51; Mk 10,47). Isten ezt a mélyből feltörő kiáltást meghallgatja.

Nemzetünk, és az egész nyugati kultúrkör sok szempontból belső válságot él át. Sokakban eluralkodott az elkeseredés, a reménytelenség. Sok embernek nincsenek eszményei, amelyekért őszintén tudna lelkesedni. Sok embert kísért a belső üresség, sivatag érzése (vö. XVI. Benedek pápa: Ubicumque semper).

A Czestochowa-i pálos szerzetesek a kommunista diktatúra legkeményebb éveiben elindítottak egy esti imádságot, amelyet 'Apel'-nek (szólítás-nak, sorakozó-nak) neveztek. Az imádság szólt egészen konkrétan Wyszyński bíborosért, de az egész népért is. Az ima a hitet és az összetartozást kifejező énekekből, egy szentírási részből és annak magyarázatából, egy tized rózsafüzérből, és egy záró áldásból állt. Az imádság egyre terjedt, a rendszerváltozás után pedig a televízió is közvetíteni kezdte. Sok családi otthonban esténként a TV segítségével bekapcsolódva a Czestochowa-i Apel imádságba, az egész család együtt szólítja az Istent.

A magyar népnek is elemi szüksége lenne arra, hogy Istenhez kiáltson. A Mária Rádió ezért Hamvazószerdától (február 22.) minden este nyolc órától közös imádságot indít anyaországi és határon túli Mária-kegyhelyekről.

A közös ima jeleként, aki teheti, egy mécsest tegyen ki az ablakába, kifejezve ezzel, hogy abban az otthonban Krisztus, a Világ Világossága jelen van.

A Mária Rádió műsora 19:55-kor imára hangoló gondolatokkal kezdődik. Az adást az erdélyi és a délvidéki Mária Rádió is sugározza.

Az imaközvetítésbe bekapcsolódni szándékozó (pap által vezetett) közösségek a következő e-mail címen jelentezhetnek: info@mariaradio.hu 

 Az imdáságról szóróanyagot a követketkező címen lehet kérni: promocio@mariaradio.hu

A "Kiáltás" című műsorunk, programunk létrejöttét a Nemzeti Együttműködési Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatja! 

 

Mária Rádió • 1133, Budapest, Gogol utca 28. • Telefon: 06 1 373 07 01 • E-mail: info@mariaradio.hu