1974. március 12-én láttam meg a világot a Dél-Indiai Kerala államban, a Madassery családban. Bár harmadik gyermeknek születtem, szüleimtől, nagyszüleimtől mindig azt hallottam, hogy milyen nagy örömmel fogadták az én születésemet.

Hagyományos katolikus családban nevelkedtem, amely a kereszténységét Szent Tamástól eredezteti. Szüleimtől szigorú nevelést kaptam, de erre szükség is volt, mivel – úgy mesélik - eléggé rossz gyerek voltam; a sport, a verekedés és a játék állt az akkori életem középpontjában.

Amikor 15 éves voltam, 1989-ben, éppen Karácsony napján, verekedés közben eltört a jobb kezem. Hosszabb időre kórházba kerültem. Ez alatt az idő alatt egy számomra nagyon fontos kérdés merült fel bennem: miért vagyok a világban?
Azokban a napokban sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel, amíg egyszerre egy erős érzés kerített hatalmába: azért vagyok a világban, hogy életemmel kissé szebbé tegyem a világot. A következő kérdés az volt - de hogyan? Elmegyek papnak - gondoltam magamban. Ezt elmondtam otthon és a barátaimnak is, de mindenki csak nevetett rajtam. Sőt olyanokat is mondtak, hogy „ugyan, mi jó jöhetne ebből a gyerekből?”
Addigra azonban a vágyam a papság iránt annyira megerősödött, hogy senki sem tudta megakadályozni, hogy az Isten akarata teljesüljön az életemben. Így hosszú három éves várakozás után 1992-ben léptem át a keralai kisszeminárium küszöbét. Bizony nagyon sokat kellett faragni rajtam addig, amíg ilyen formát nyertem, amilyen most vagyok.
Sokkal tartozom Istennek és az embertársaimnak. Szent Pállal mondhatom: „Isten kegyelméből vagyok, az ami vagyok” és csupán az Ő kegyelme tart fönn engem ebben a misszionáriusi hivatásomban.

Az Úr 2003. október 9-én egy új oldalt nyitott az életemben. Ezen a napon léptem magyar földre. Nehéz szavakba öntenem, hogy milyen jó volt az Úr velem a mai napig, és bízom benne, hogy továbbra is így lesz. Ez persze nem azt jelenti, hogy az Úr minden nap kizárólag szép dolgokkal halmozott el engem, hanem hogy megadta nekem azt a kegyelmet, hogy az Ő kezét lássam mindennapi életemben, akár jó, akár rossz. Soha nem bántam, hogy ide vezérelt engem az Úr. Otthon érzem magam itt Magyarországon. Szívből szeretem a magyarokat, a magyar kultúrát, ezt a nyelvet és mindent, ami magyar. Azért egy kis bánatom mégis van: eddig még nem sikerült megszoknom a töltött káposztát. Remélem az idő meghozza azt is.
Verbita szerzetes misszionárius vagyok. Rendünkön belül a magyarországi testvérek Biblia-koordinátora vagyok. Tavaly márciusban Rómában a Népek Evangelizációja Kongregáció a Pápai Missziós Művek magyarországi nemzeti igazgatójának nevezett ki. Boldogan teljesítem ezt a feladatot, és kívánom minden kedves testvérnek, akik megnézik ezt a weboldalt, hogy gazdagodjanak missziós ismereteik és erősödjön missziós lelkületük.