„Megragadtál, Uram, két kezeddel és én nem tudtam Néked ellenállni. Hosszú ideig futottam előled, de Te tovább üldöztél. Kerülő utakat kerestem magamnak, de Te ismerted valamennyit és utolértél. Ellenálltam, de Te győztél. Íme, Uram, igent mondtam, csaknem akaratom ellenére, kifáradva, kifulladva. Remegve álltam meg előtted, mint a legyőzött győztese előtt, de Te a szeretet szemével néztél rám.

Így van, Uram, nem tudlak többé feledni. Egyetlen perc alatt megnyertél engem, egyetlen pillanat alatt megragadtál engem, elsöpörted minden kételyemet. Minden félelmem eltünt, mert felismertelek anélkül, hogy láttalak volna. Tudom, most már mellettem maradsz és békén dolgozhatok tovább szerető tekinteted védelme alatt.

Mit számít nekem a világ? Mit ér ezután a jólét? És maga az élet mennyit ér? Nincs más vágyam, csak Te, nincs más akaratom, csak Te. Mások majd azt mondják rólam: ez őrült!
De , Uram, ők vesztették el az eszüket, Téged nem ismernek, hogyan tudnák, hogy Neked nem lehet ellenállni?

Megragadtál , Uram, és én bízom Benned. Velem vagy és én ujjongok örömömben.
Napsugár ragyog be mindent és egész életem csillog. Minden egyszerű, minden tiszta, minden csupa öröm. Köszönöm, Uram, köszönöm."

(Michel Quoist)





Szabó Adrien
önkéntes technikus