online
rádióhallgatás
Regionális adások: élő adás hallgatása
BELÉPÉS
Felhasználónév:
Jelszó:   [REGISZTRÁCIÓ]
HÍRLEVÉL
Név:*


E-mail:*


E-mail mégegyszer:*


Egry Zsuzsa
Egry Zsuzsa
Amikor megtapasztaltam az Úr mindent elsöprő, átalakító szeretetét, teljesen megváltozott az életem, mindent másképp láttam. Ettől kezdve kerestem, hogy mit tehetnék, milyen talentumokat kaptam, amiket kamatoztatnom kell. Isten segítségével sokat tanultam, néha nagy örömben, néha szenvedésben. Amióta egész napomat csak az tölti ki, hogy az Országot szolgáljam, mindenféle tevékenység között megtaláltam a Mária Rádiót. Ez lett a legfontosabb, ezt kerestem! A „Meghallgatlak” című műsor azon a tapasztalaton alapul, hogy bármilyen élmény éri az embert: öröm, bánat, fájdalom, semmit sem ér, ha nincs kivel megosztani. Nagyon sok magányos ember él közöttünk és mellettünk!

Vannak, akik családban, vagy kollektív magányban élnek, nincs aki meghallgassa őket. A műsor segíteni próbál minden testvérnek, aki szeretné elmondani, ami a szívében van. Nem határoztuk meg, hogy kiknek szól, Isten irgalmas szeretettel fordul mindenkihez. Jézus minden hozzá fordulót meghallgatott. Tudta, hogy mit akarnak kérni, de azt is, hogy szükségük van a fájdalom, szomorúság, a kérés kimondására.

Számomra nagy kegyelem a műsor vezetése, mintha Simon András következő mondata éppen erről szólna: „Teljes lényünkkel odafordulni valakihez, és őszinte érdeklődéssel meghallgatni őt néha nehezebb – de nagyobb tett is – mint ezrek előtt buzdító beszédet mondani. Alázat az ára, gyógyulás és örök élmény a gyümölcse.”
Mária Rádió • 1133, Budapest, Gogol utca 28. • Telefon: 06 1 373 07 01 • E-mail: info@mariaradio.hu